Masala

Kelt:              ki, mint egy tojás – lassan

Megjegyzés: a gépelési hiba jóga fenntatartva

Ki? Mi? Kikiki? 

–          Keveset írsz – mondják.

–          Várom, hogy írj, nem jelentkezel, mesélj már!

OK, bevallom! Igaz, ami igaz, több zajlik a fejemben és a valóságban, mint ami itt a blogon történik. Nem tudom, hogy többel tartozom-e, többet kellene-e jelentkeznem, de úgy érzem az egóm nyerne ha minden nap körmölnék valami kis jegyzetet, de megpróbálhatom. Aztán, ha jobban belegondolok, nem írni jöttem ide, hanem, mondjuk, szalszázni. Jövő héten beindul az intenzívebb gyakorlás ezen a téren. Ez mellett, novemberben egyre többet fogunk utazni. Ezen a hétvégén Shirdi, Ajanta, Ellora, és Bibi Ka Maqbara, azaz a kis Taj Mahal várnak minket. Jövő hétvégén, november kilencedikén repülünk Varanasiba, november végén Új Delhi és a Taj Mahal kerülnek sorra. Érzem nagy kalandok lesznek. Ezen felül meg egy komolyabb dolgozatot is be kell adnom, jönnek a tesztek, a vizsgák is, s minderre van kb. három és fél hetem – ajaj! A szellősebb tiszamenti napokon lesz időm kipótolni a hézagokat. Valószínű, hogy a blog, igazán, csak decemberben fog feléledni. Amikor elkezd hiányozni India, kb. december hetedikén.

Hogy mit csináltunk, csináltam idáig?

Per pillanat (okt. 25.) este tíz van, és a folyosón az állandóan mosolygó Cuangh szülinapján ugrálnak a borzalmasabbnál borzalmasabb konditermes pop slágerekre és kétpercenként üvöltenek, hogy vooooááááááhéééóóóáááá, persze angolul, nem magyarul, kb. így: woooaaaahhhhhhooooaaahhhhhoooaaaaeeee! Ilyenkor jön meg a kedvem írni. Mindig fura időkben. Kb. nagyon későn, azért is olyan fáradt néhány sor. Egész nap pörög az agyam, kb. mindig, és mindent úgy nézek, élek át, hogy ezt miként tudnám szavakba ölteni, vagy fojtani – ha úgy tetszik. Mert, ha valamit szóban akarok elmagyarázni, az élmény valamennyire megszürkül, megkékül; ugye fojtom – vagy meg-, vagy ki-. De szín lesz, csak más. Így vagyok nap, mint nap –  a színek orzságában. Nézek ki a fejemből, hogy micsoda könyvbe, micsoda sztoriba csöppentem.

Om?

Érdekes, hogy valamilyen szinten azért jöttem ide, hogy egy kicsit magamba forduljak és végezzek egy kis introspekciót, s ha már itt vagyok, kicsit lerázzak ego(im) hámjaiból párat, meg jógázzak és meditáljak. Találjak valami szentet! A valóság pedig az – amire kellett is egy kis idő, hogy bevalljam magamnak és felfogjam -, hogy erre még, báris itt,nem jött még el az idő. Vagy lehet ez a ráismerés az egyik hám elvesztése?

Tehát az ember él, bárhol is legyen. Ezt rögtön szögezzük le. WC-re jár, kel, fekszik, szocializálódik, napi teendőit végzi, és ha nem dzsungelben él, bevásárol, felhasználó egyén, szemetel, pörög az agya, hogy kinek mit, mennyit, és miből, s újból, hogy mennyit – ezzel, azt hiszem, nincs is nagy baj, ha nem viszem túlzásba. Ugyanaz a körforgás, mint mondjuk otthon, csak egy „kicsit” más környezetben, olyannyira, hogy hetente fenyeget egy újabb kultúrsokk.

La familia

La familia, respect és tisztelet! Szeptember vége, a mumbai ˶HÉV” első osztályú kocsijában. Lenti sor (b-j): Lucia (Mexikó), Lurdes (Costa Rica), Ennio (Chile), Tamuna és Maka (Grúzia). Fenti sor (b-j): Aleksandra (Lengyelo.), Nancy (Venezuela), én, Adrian (Lengyelo.), Melissa (Honduras) – José ezen a hétvégén Goán lubickolt

A szocializálódási, klikkesedési szükségletek is jelen vannak. Kell a zsáknak az a bizonyos foltja. Mindenki megtalálja a neki tetsző társaságot. Sokan a közös országból, nyelvből kiindulva kovácsolódnak össze. Hála istennek én vagyok egyedül magyar, úgy egyáltalán, és szerbiai, azaz „szerb” is. Tehát nem volt senkibe sem kapaszkodnom az első közös pszichológiai viszonyulási alap szintjén, és más sem tud rajtam csüngeni – ami, valljuk be, felemelő! Az angolra és a spanyolra vagyok utalva.

Itt is már megvan a család. Nem, hogy megvan, hanem már egymás keresztapái és sógorai leszünk. Megvolt már a férfi vécés összeölelkezés, ilyen-olyan összecsapások, hisztirohamok, kibékülések. Úgyhogy szinten vagyunk. Valóság-show ez, már az elejétől fogva. Már Szeptemberben megállapítottuk, és megalapítottuk! Az én kis családom kb. tizenkét, -három tagú. Ezen belül is már megvannak a kisebb, nagyobb kényelmi társulások, de ha nagy mozgás van, akkor mindenki angazsálja magát a közös érdekért, és együtt utazunk, vagy megyünk az életbe. Példáúl így buszoztunk Mumbaiba szeptember végén, jártuk be Andhra Pradesh államot, illetve, így mentünk Goára is. Csoportban. Költöző turistaludakként. Chile, Costa Rica, Grúzia, Honduras, Lengyelország, Mexikó, Oroszország és Venezuela, na meg Szerbia.

—

Nézzük, mi is történt az elmúlt hetekben.

—

Hájdemennyémánrábádba napló

OKt. 22., hétfő: Hazaértünk Goáról. Egy tizenhatórás buszozáson vagyunk túl. Este szalszázok. A hatodikon vagyunk a teraszon. A körítés: holdfény, alattunk a pislákoló Hyderabad, és a kolostorokból harsogó zene, énekek. De szép is ez! Ismét fesztiválszezon van amúgy. Minden második héten ünnepelnek egy istenséget. Ilyenkor bömböl a zene, dobolnak, mint az állat; autók, motorok, buszok, tűzoltókocsik is kapnak pöttyöket, csíkokat. A piros festékből ítélve, minden jármű úgy tűnik, mintha átgázolt volna pár szerencsétlen járókelőn, vagy legalábbis macskán. Nem is látni errefelé sok macskát, csak rühös kóborkutyát. Szegények.

Kedd: Újból elcsodálkozom lábfejemen. Indiában barnul le talán először ez a testrészem. Kb. másfél hónapja szandálban flangálok, kivéve pár kivételes szituációt. A lábujjaim is érdekesen ráncosodnak. Gyönyörű látvány! Imádom!

Szerda: Szünnap, kezdek Akkezdet Phiait meg Indian Oceant hallgatni. Állatkertbe megyek már másodszor, hogy elmeneküljek a tömegtől, csak sajnos Hyderabad népe is szeret szabadnapokon állatkertbe menni, úgyhogy még kb. tízezer tolakodó emberrel bámulom a kígyókat és a többi egzotikumot. A fehér bengáli tigris az új barátom, a galapagoszi teknős után. Komoly inspirációt érzek, hogy egy gólyát (lévén az otthoni kedvencem) és egy teknőst, egy elefánt hátán magamra tetováljak.  Mindenki siet,  nevet, fényképez, és, és lökdös. A szafari körútra nem jutunk fel. Buszokon csüngő oroszlánokat látni a szafarit reklámozó táblákon. De bánatunk nem is lehet kisebb, mert bringát bérlünk és egy órán át hatéves gyerekek vagyunk a ’kertben. Állat turisták, állatok között.

Hello, Kitty!

Az a szép, az a szép…!

Köszönet a Dummies sorozatnak, hogy fontolóra veszi a Tambura bénáknak megjelentetését! Hiánypótlás lesz a javából! (És köszönet B.M.-nek a képeditálásért!)

Csütörtök: Sokadjára konstatálom, hogy talán én vagyok az egyedüli „antipatriota”, hogy nem járok országom vagy nemzetem mezében, pólójában. Chile, Peru, Nepal, Oroszország, Honduras (José zászlót hozott –  de nem abban jár). Sokan országukat hirdetve jöttek, büszkék országukra. Most erre mit mondjak? Indiában egy kicsit elkezdtem ezen is gondolkodni, hogy milyen érdekes szituációban vagyok pár százezer meg néhány tízezer emberrel. Anyanyelvem magyar, identitásom szerbiai magyar.  Hungarian National Identity Dilemma in Serbia for Dummies – megjelent már ez a könyv? Van egy Mali Lala pólóm otthon, ez talán a legdefiniálóbb, s lehet magamra tetoválom a napraforgót bámuló vajdasági kis herceget, s megoldom ezt a kérdéskört is. Nem kell majd pólón hordamon identitásom. Vagy mégis…? A rockereknek miért fontos a póló? Egyáltalán ez miért fontos?

Cuki, nem?

Ami még az identitást illeti, és személyem rögtöni lokalizálását mások szemében, mondhatni, döntöttem! Csinálok otthon egy pólót legközelebbi nemzetközi utaimhoz, hogy Serbia, not Siberia! A póló hátára pedig egy térképet vasalok, hogy tudják, hol is van a Balkánon Szibéria. Ezt azért mondom, mert kb. minden szituációban megkérdik, honnan is csöppentem ide. Ezzel nincs is semmi baj, de amikor gyönyörű britis inglissel kimondom, hogy sző’bia, meredten néznek rám, és mosolyognak. – Áááááh, Si-be-ria! Ilyenkor mondom, indiai angollal, hogy Ser-bia. Ugyanazzal a tekintettel megtoldják, hogy akkor bizonyára én nagyon jól beszélem az oroszt.

E.T. hazatelefonál

Csütörtök: Agóniám az indiai bankokkal megkezdődik és rájövök, hogy a pénz, főleg a ké(s)z, igenis, hogy boldogít. Buddhizmus ide, szakrális megvilágosodás oda – kell a zsozsó felrepülni a Gangeshoz! Tanulság: mindig vigyél magaddal elég ké(s)zpénzt, mert valahol buksz a bankos tranzakciók útvesztőjében.

Péntek: Szünnap ismét. Végre megvan a projekt témám: Tanulási stratégiák gyerekeknél és felnőtteknél – ki, hogy képes nyelveket tanulni, illetve elsajátítani, a kétnyelvűség tükrében. Nagyjából valami ilyesmi. Amíg olyan ambíciózus terveim voltak, hogy a telugu nyelvet összevessem a szerbbel és a magyarral, elmúlt az idő és egyre kevesebb konstruktívan felhasználható időm marad erre a feladatra.

Ezen a napon eljutottam arra a szintre, hogy több igényem van az otthoniakkal való kommunikációra. Azóta hosszú Skype-beszélgetéseken vagyok túl és hihetetlenül boldog. Sorban hívogatok mindenkit és webkamerámon körbevezetem őket a koleszon. Van mit látni.

Szombat: Kimostam két törölközőm. A holnapra nem nagyon gondolok.

Vasárnap: Még egy órával nagyobb az időeltolódás India és Szerbia között. Itt nem hajtottuk vissza az órát. Eleget teszek éves konzumerista impulzusaimnak, és bevetem magam Hyderabad Central legkondiciánált, szirupos világába és vásárolok. Nem gondolok a holnapra ma sem…

Hétfő: Eljött a holnap, vagy mi. Egy tökéletes hétvége után újból beköszönnek az itteni rutin napok. Szalszázós délután. Kezdek már harmadjára legyengülni, ami lehet az alváshiány folyománya, vagy valamelyik ételé. De székletem rendben van, és volt is az elejétől kezdve. A víz is üvegből jön, tehát minden OK! Vettem még két könyvet magamnak – öröm és bódottág, nincs megbánás!

Kedd: Jóga. Végre.

Szerda: Jobban vagyok. Lehet a jóga, lehet a szívizomgyakorlatok, lehet a minden. Esti séta a Titkos tónál, gyors szívverés a felmorgó kóborkutyafalka-vezérétől, csak heten voltak, kb., mint minden sarkon. Tíz perccel később élőben látunk egy motorbalesetet. Spontán kicsúszás, méterekkel ugrunk el a lejtőn lefele, meztelenül felénk csúszó motor elől. Mindenki odarohan, hogy segítse a motor két utasát. Nem esett nagy bajuk, horzsolásokkal, és egy kicsit jobban felrepedt lábfejjel megúszták. Fél órával később a tuktuk defektet kap. Élő gumicserélés az esti forgalomban – mindenki dudálva kerül ki minket.

Egy kis éji gumicsere

Nov. 1. csütörtök: Mindenszentek. Todos los Santos! Nem megyek tanításra. Feltöltöm a szöveget – amint lesz net. Ma írom meg a dolgozatom vázát. Délután az indiai mágiáról hallgatunk előadást. Minden csütörtökön egy ún. merülj Indiába előadáson veszünk részt, zene-, vagy táncművészek látogatnak hozzánk, és egy kis műsort és előadást tartanak. Felveszem az ösztöndíjam! Egész nap esik! Beköszöntött a tél, 20 fok van és egész nap esik.

Merülj Indiába, tánccal! Gyönyörű!

Nem is olyan rossz ez a napi lebontás.

„…az országút, abba a felhőbe fut…”

(Bajdázó együttes – Tenyértérkép)

Hogy még mi sarkallt írásra? Fura, de megint a mozi. Megnéztük a Cloud Atlast. Érdekes, hogy itt talál rám ez a film. Ami azt illeti, az életben minden érdekes, hogy miért pont egy bizonyos dolog – bármi – pont abban az időben, pont azon a helyen történik velünk – hm, igen, jól megragadtam a nyilvánvalót. Ilyenkor a gimis énem büszke, hogy brááávó, Laci, taaaaps (!!!), megmondtam én ezt már neked akkor, amikor Ossiant hallgattál! Csak hát, igen, ritkán jön ez a flash. Szerintem nektek is!

Ha neked is megvolt az introspeckió pillanata, és az öröm konstatálása, hogy most, pont ebben a pillanatban ezt a szöveget olvashatod, már meg is kaptad a napi filozofikus, lelki mannát. S miután átölelted életed (na nem a szöveg okozta boldogság miatt), haladhatunk is…

Tehát, a film, amelynek köszönhetően ismét szerelmes lettem Halle Berry-be…! Tulajdonképpen nem is a film a lényeg, hanem a moziteremnek egy szegmense az, ami igazán megragadta figyelmem. Tehát ugyanott vagyunk, ahol Brad Pitt kabátját néztük. Egy pöpec moziterem, kiráyi ülőhelyekkel, hangrendszerrel, képminőséggel – azaz, egy tipikus multiplex. Igen ám, csak ez egy olyan multi, ahol a vászon előtt egy állványon négy, vörös, homokkal teli, régi tűzoltó kanna lóg csoportos magányában. A 21. század mozijában, a jövőt, jelent és a múltat keverő Cloud Atlas alatt. Mi sem lehetett volna találóbb!

Lényegében ezért ültem le írni…

Ó, Halle, Halle, te Berry, szeretlek!

Élet-flash: Goa

Herman Melville legnagyobb művének, azaz annak megjelenésének 161. születésnapján indultunk meg India legkisebb államába, amelynek neve mindig megfelel egy, két fáradt szóvicc gyártásához, mint pl. let’s go-a, vagy a we went-a. Uram isten, kérek egy pisztolyt, elnézést!!

Voltunk… Mumbai után, újból találkoztunk az Arab-tengerrel. Ezúttal a szebb, és nem az ipari, szennyezett kiadásával.

Goát, India Hollandiájaként írhatom le a szabadságát illetően. A legális bódító szerekhez könnyebben hozzá lehet férni, amiket az utcán gyorsan el is lehet fogyasztani mámoros turistamollyal az arcodon! Fél áron van minden Hyderabadhoz viszonyítva (ez mégse lenne jellemző Hollandiára). Az illegális szerekről (ez sem Hollandia) nem tudok sokat mondani, de kaptunk egy trance party-ra szóló meghívót, ilyenek igéretével is, amit végül passzoltuk, mert másnap inkább vizeséshez mentünk fürdeni és elefántokkal óhajtottunk barátkozni, „lovagolni”. Erdőben berdőben. Úgy éreztem magam a Dudhsagar vízesés felé menet, mint Indiana Jones. Hatalmas dzsippunkkel kisebb és nagyobb csermelyeken hajtottunk át. Víz a kocsiban, majmok minden irányban, Spielberg pedig egyik fa mögött instrukciókat osztogatott a statisztáknak.

Üdvözlet Goáról! Mú!

Goa klímája trópusi, párás, tenger is akad. S mit ad isten, panziónk küszöbét majdhogynem a tenger mosta. Igen! S mondhatom azt is, hogy teljesült életem első számú álma: sikerült megfürdenem egy elefánttal. Hátra van még a bálnákkal való találkozás, és a delfinekkel való úszás – amire ugyanúgy megvan az esély Goán is, de ha Dél-amerikaiakkal utazik az ember, a delfin már nem nagy szám… Nem úgy, mint a hó! Páran minden áron a Himalájára akarnak menni, hogy havat lássanak! Remélem összejön nekik!

Movember 5.: Végre felmegy a szöveg!

Az idő nagyon vészesen, ijesztően gyorsan múlik! Remélem azért otthon is, és minden rendben van!

Addig is lehet képeket nézegetni, s utánanézni milyen hónap vagy ember is a movember…

A helybeliek egyik fárol a másikra ugrálnak, jóval magasabbról!

Szomjas barátaimnak – ebben készül a fenny, Goa pálinkája

Tökéletes inkognítóban a vízesésnél…

Hegyen, völgyön, vízen át… Visszapillantás dzsippunkből.

Az elefántfürdő közepette már előre elképedek azon, hogy ezen a fotón milyen élénkzöldek lesznek a levelek!

Men’s Health: alternatív címlap a novemberi számhoz

No comment